Népmese Napja 2024

2024. október 3.

„A népmesék, nem egy letűnt világ nyomai, hanem
 elődeink ránk örökített bölcsességeinek gyöngyszemei.”

Iskolánkban ebben az esztendőben október 4-én rendeztük meg a Népmese napi csapatversenyt és rajzpályázatot. Benedek Elek születése napjára emlékezve, immár 19 éve hívjuk és várjuk az ország minden részéből a gyerekeket, hogy mesés örökségünket együtt is felfedezzük. Idén a sárkányos mesék kerültek a középpontba, hiszen a róluk szóló mesék népmesekincsünk legősibb rétegéhez tartoznak.
A rajzpályázatra gyönyörűséges alkotások érkeztek, melyeket az értékelés után kiállítottunk.
A verseny során 55 csapat próbált szerencsét a népmesék varázslatos világába, amely két fordulóból állt. Az előzetes feladatlap és projektmunka (társasjáték vagy mesés újság) elkészítése után a gyerekek három korcsoportban folytatták a vetélkedést (3-4., 5-6. és 7-8. évfolyamon). A diákok a változatos feladatok során hősiesen állták a próbát, s természetesen a jutalmazás sem maradt el. Míg a zsűri értékelt, közösen megnéztük a Kámfor Zenés Bábszínház A sárkány és az ördög című meséjét, majd a finom ebéd elfogyasztása után az ajándékok is gazdára találtak.
Rendezvényünk megvalósítása közös összefogással valósult meg, amiért hálásak vagyunk iskolánk közösségének, az  alapítványának, a szülői munkaközösségnek, a Püspökladányi Református Egyházközségnek és minden támogatónak.

 

 

Csapatverseny pontszámai – Vendég 3-4.osztály

I.Madarasi vitézek77 pontKunmadarasi Református Általános IskolaKunmadaras
II.Négyfejű sárkány74 pontBethlen Gábor Református Általános IskolaTörökszentmiklós
III.Csillagszeműek69 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
IV.Maka apródjai65,5 pontWesselényi Miklós Általános IskolaMakfalva
V.Rabonbánok – Wesselényi harcosai64,5pontWesselényi Miklós Általános IskolaMakfalva
VI.Bereki Sárkányölők64pontVeres Zoltán Általános IskolaBerekfürdő
VII.Papírsárkány57,5 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
VIII.Ügyeskék56,5 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
IX.Süsü48 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló

 

Csapatverseny pontszámai – Vendég 5-6.osztály

I.Dió Dénes Bandája130 pontGyörffy István Katolikus Általános IskolaKarcag
I.Ötödikes királylányok130 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
III.Elek apó cimborái128 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
IV.Gönczy Sárkányok125,5 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
V.Rímes Négyes122,5 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
VI.Tündérek121,5 pontKaszap Nagy István Református Általános Iskola és ÓvodaTúrkeve
VII.Aranyhalak120 pontHernádnémeti Református Általános IskolaHernádnémeti
VIII.Makaronok119,5 pontSzékely József Református Általános IskolaSzentmártonkáta
IX.Sárkányölő ifjak116,5 pontKiss Bálint Református Általános IskolaSzentes
X.Madarasi tündérek115,5 pontKunmadarasi Református Általános IskolaKunmadaras
XI.A népmesék királyai113 pontBethlen Gábor Református Általános IskolaTörökszentmiklós
XII.Tündérország lakói105,5 pontKaszap Nagy István Református Általános Iskola és ÓvodaTúrkeve
XIII.A népmesék királynői105 pontPetritelepi Általános IskolaPüspökladány
XIV.Világszépek101,5 pontDiószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaBerettyóújfalu
XV.Petris ÁSZOK95,5 pontPetritelepi Általános IskolaPüspökladány
XVI.Hupikék93,5 pontSzékely József Református Általános IskolaSzentmártonkáta
XVII.Magyar Népmesék87 pontSzékely József Református Általános IskolaSzentmártonkáta
XVIII.Tündérmese írók71 pontSzékely József Református Általános IskolaSzentmártonkáta
XIX.Kajszibarackok56 pontSzékely József Református Általános IskolaSzentmártonkáta

 

 Csapatverseny pontszámai – Vendég 7-8. osztály  

I. Makfalvi Sárkányok134,5 pontWesselényi Miklós Általános IskolaMakfalva
II.Legendás Négyes129 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
III.Négyfejű Sárkány116,5 pontGönczy Pál Református és Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaHajdúszoboszló
IV.Királylányok114,5 pontKaszap Nagy István Református Általános Iskola és ÓvodaTúrkeve
V.Szerencsés Lányok112 pontDiószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános IskolaBerettyóújfalu
VI.Sárkányokkal küzdők107 pontKaszap Nagy István Református Általános Iskola és ÓvodaTúrkeve
VII.Sárkányok101 pontBethlen Gábor Református Általános IskolaTörökszentmiklós
VIII.Tóalmási Banda91 pontSzékely József Református Általános IskolaSzentmártonkáta 

 

Rajzpályázat eredményei (vendég)

Óvoda
arany: Gonda Emma – Református Pálmácska Óvoda Kecskemét
ezüst: Elekes Hédi – Református Pálmácska Óvoda Kecskemét 

1-2. évfolyam
arany: Kiss György Csanád – Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
ezüst: Marics Ádám – Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
ezüst: Szilágyi Dorina – Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda
bronz: Boros Abigél – Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú    Művészeti Iskola
bronz: Szőllős Olivér Dániel – Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda 

3-4. évfolyam
arany: Krátky Zoé Borbála – Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
ezüst: Tóth-Müllern Réka – Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája
ezüst: Szabó Gergő – Kunmadarasi Református Általános Iskola és Óvoda
bronz: Bognár Noémi – Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
bronz: Ablonczy Hanna – Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 

5-6. évfolyam
arany: Rytkó Edina – Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
ezüst: Kiss Ádám – Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
ezüst: Vadász Zoltán – Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda
bronz: Botos Márkó Imre – Kunmadarasi Református Általános Iskola és Óvoda
bronz: Galánfi Alíz – Petritelepi Általános Iskola Püspökladány 

7-8. évfolyam
arany: Szabó Hanna – Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
ezüst: Balázs Bettina – Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
bronz: Mányi Anna Evelin – Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda
bronz: Nádai Fiorella – Petritelepi Általános Iskola Püspökladány 

 

Rajzpályázat eredményei (hazai)

 

Óvoda
arany: Kiss Flóra – Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Katica Óvoda
ezüst: Vágner Vanilla – Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Katica Óvoda
ezüst: Bagdi Bella – Erőss Lajos Református Általános Iskola és Óvoda – Csillag Óvoda
bronz: Egri Panni – Erőss Lajos Református Általános Iskola és Óvoda – Csillag Óvoda 

 1-2. évfolyam
arany: Lövei Kamilla 2.a 
ezüst: Egri Lili 2.a
ezüst: Berecz Hunor 1.a
bronz: Veres Judit 1.a
bronz: Mile Hella 2.a 

3-4. évfolyam
arany: Varga-Rácz Csongor 3.a
arany: Tóth Emese Kincső 4.a
ezüst: Szabó Regina 3.a
ezüst: Szilágyi Edina 4.a
bronz: Veres Zoltán 4.a
bronz: Darai Noel Márton 4.a
bronz: Fazekas Dorka 4.a 

5. évfolyam
arany: Popovics Bianka Marcella 5.a
ezüst: Tanka Zalán 5.a
ezüst: Kárai Adél 5.a
bronz: Csató Réka 5.a

6. évfolyam
arany: Szűcs Noémi 6.a
ezüst: Kovács Maja 6.a
bronz: Tóth Lilla 6.a 

7. évfolyam
arany: Pánti Gergő 7.a
ezüst: Mile Zoé Kincső 7.b
ezüst: Budaházi Janka 7.b
bronz: Kolláth Zsófia 7.b
bronz: Laskai Nóra 7.b
bronz: Kárai Kinga 7.b 

8. évfolyam
arany: Kárai Kira 8.a
ezüst: Pató Viktória 8.a
ezüst: Biró Gitta 8.a
bronz: Tóth Sára 8.a
bronz: Kerékgyártó Lea 8.a 

 

Megnyitó

 

Rajzpályázat eredményhirdetése

 

Csapatverseny

 

Bábelőadás

 

Csapatverseny eredményhirdetése

 

 

népmese napja versenyfelhívás 2024

 

Mesék:

Rajzpályázat:

Ambrus királyfi

Csapatverseny:

Ambrus királyfi

Az elrabolt királykisasszony

Hajnal

Sárkányölő Sebestyén

Világszép Sárkány Rózsa