Erőss-gála 2025

2025. december 7.

Égnek a fények, égnek
Égnek, az égig elérnek
A kapuban zeng a sok ének
Ma szánon utazik az élet
Égnek a fények, égnek
Égnek, az égig elérnek
Minden ifjúnak s vénnek
Gazdagnak és szegénynek

Áldást, békességet!

                                            (Bagossy Brothers Company)

 

2025. december 4-én rendeztük meg az Erőss-gálát, melyen a 2.a, 2.b, 4.a és a 6.a osztály lépett fel színpadi produkciókkal. Varázslatos este volt, nemcsak a díszletek, a dekoráció, a fények teremtettek meghitt hangulatot, hanem a gyermekek vidám és megható játéka, a mosollyal teli arcok és a közös alkotás öröme.
A 2.b osztály produkciójában a Mikulás a segítőivel együtt jelent meg prózai és táncos formában, és végül a kalamajkát is ügyesen megoldották. A 2.a osztályba járó gyermekek tükröt tartottak a felnőttek elé, mindannyiunkat emlékeztettek arra, hogy minden felnőtt volt egyszer gyerek, zenés darabjukkal megnevettették és el is gondolkodtatták a közönséget.
A 6.a osztály két produkcióval lépett színpadra, Mikulás-táncuk a BMX-kívánság és a gimnasztikai gyakorlatok köré szerveződött, iskolai jelenetükben pedig Bosnyák Viktória Klott Gatya, ne fárassz! című regényének egy részletét vitték színpadra.
Az utolsó műsorszám előtt Kovács Maja 7.a osztályos tanuló énekelte el Barbara Pravi Voilá című dalát, gyönyörű hangjával közvetítette a nyelveken átívelő dallamok üzenetét.
A 4.a osztályos tanulók és a 8.b osztályos kórustagok előadása méltó zárása volt a gálának: a betlehemi csodát elevenítették meg a színpadon. Remek díszlettel, fényekkel, zenés játékukkal közvetítették a karácsony üzenetét, a Megváltó érkezését.
Végül a fináléban minden fellépő gyermek és felkészítő, segítő pedagógus együtt énekelte: „...hogy a csodák léteznek / És a csodáknak hagyj a szívedben még egy kis helyet…

Szeretettel gratulálunk a fellépő gyerekeknek és pedagógusoknak a színvonalas produkciókhoz! Köszönjük az áldozatos munkát, a szülők támogatását!
A gálán résztvevő vendégek, a tombolaajándékok felajánlói az Erőss Lajos Református Általános Iskoláért Alapítványt és iskolánk Diákönkormányzatát támogatták.
Hálásan köszönjük mindenkinek a közösségünk támogatását!

SOLI DEO GLORIA! Egyedül Istené a dicsőség!

A fotókat a 2. előadáson Lévai Péter készítette. Köszönet érte!