„És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,
és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.
És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.
Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz:
üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”
Lukács 2:6-11
December 15-én délután adventi gyertyagyújtásra gyűltünk össze a Csillag Református Óvodában. Nagytiszteletű Pelláné Ábrám Anikó lelkipásztor nyitotta meg az alkalmat. A fő gondolat az volt, hogy az “ajándék” szó nem hangzik el a Bibliában, de mégis benne van. A megszületett élet. Az élet a legdrágább ajándék ! A mi életünk is. Mert Isten gyermekei vagyunk, akikért vállalta az emberi létet, akikért Megváltót adott.
A Megváltó születésének ünnepére készülve az óvodapedagógusok rövid történettel, az óvodás gyermekek énekkel készültek, majd Kovács Maja 7.a osztályos tanuló énekével folytatódott az ünnepi alkalom, mialatt mindenkihez eljutott a gyertya lángja. Meleg tea és mézeskalács elfogyasztása fokozta a közös együttlét örömét. Majd a várva várt kézműves vásárban is mindenki talált valami szépséges vásárfiát. Egy kedves presbiter testvérünk minden család számára bibliaolvasó kalauzt ajándékozott, melyet hálás szívvel köszönünk. Köszönjük a szülők nagylelkű támogatását!
Áldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk!




