Ebben az évben május 30-án tartottuk hagyományos gyermeknapi, diákönkormányzati rendezvényünket. Iskolánk tanulóit, családjaikkal együtt színes, változatos programokkal vártuk a Farkasszigetbe, amely remek környezetet biztosított az eseményhez.
A megnyitó után a 8.osztályosok és hetedikes segítőik vidám táncaikkal örvendeztették meg a jelenlévőket, majd a Kámfor Zenés Bábszínház szórakoztatta a népes publikumot. A Kacor király és a kalóz című zenés bábjátékukkal bejárhattuk a nagyvilágot, miközben a főhősökkel együtt számos veszélyből menekültünk meg.
Az előadást követően kezdetét vette a gyermeknapi forgatag, ahol kicsik és nagyok egyaránt matricát gyűjthettek vándorleveleikbe, majd beválthatták zsákbamacskára. A kínálatunk változatos volt: a FolkFit kaland népi ügyességi, illetve 1 perc és nyersz feladatokkal, kihívásokkal várt minden gyermeket. Volt íjászkodás, futóverseny, számháború. Az ökosarokban, a társasjátékok asztalánál, a kavicsfestésnél, népi gyermekjátékoknál és a zenei vetélkedőn való részvétellel is szaporodhatott mindenki gyűjteménye és jókedve is. Kikapcsolódásként lehetett választani az ugrálóvárat, az arborétumban való szekerezést és csillámtetkó készíttetésére is volt lehetőség.
Vásárunkban apróságokat, kézműves termékeket lehetett venni, és fagyi, frissítő is várta az egybegyűlteket. A családok minden osztálynál sok finomsággal készültek, amit hálás szívvel köszönünk!
Vendégeink voltak ezen a napon a leendő elsősök is, akiket a nagyobbak szeretettel fogadtak.
A napot mosoly, játék és vidámság töltötte meg, öröm volt látni a gyermekek önfeledt pillanatait.
Hálatelt szívvel köszönjük a szülők, nagyszülők segítségét, Keserű Zsoltnak a helyszín biztosítását, támogatását és iskolánk valamennyi dolgozójának munkáját!
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Antoine de Saint-Exupéry







